A pálos rend generálisának levele a megszentelt élet évének kezdetére

Kedves Testvéreim a pálos hivatásban!

1.  2013 novemberében, a férfi szerzetes elöljárók találkozóján Ferenc pápa bejelentette, hogy a 2015 év a megszentelt élet éve lesz. A Péter apostol utódja körül összegyűltek nagy örömmel fogadták ezt a hírt. Két hónappal később, 2014 januárjában, a Megszentelt Élet Intézményeinek és Apostoli Élet Társaságainak Kongregációja tudomásra hozta, hogy a fenti időszak a Perfectae Caritatis dekrétum meghirdetésének 50. évfordulójára lett betervezve, és az imádság, az ezen életformára való reflexió ideje, alkalma lesz, és egy felhívás arra, hogy újra felfedezzük a szerzetesi hivatást Krisztus evangéliumának fényében. A Megszentelt Élet Éve megnyitójának időpontja Advent 1. vasárnapja, november 30, befejezése pedig 2016 február 2-án lenne, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén. Bemutatásra kerültek azok az általános irányelvek, melyek ezt  a különleges időszakot kell, hogy jellemezzék. Ezek között szerepel: hálaadás a megszentelt élet ajándékáért és annak zsinat utáni megújulásáért, a Krisztus iránti bizalom elmélyítése, akinek a megszentelt életet élő személyek önmagukat felajánlják, valamint egy meghívás, hogy gyümölcsözően éljünk meg minden egyes napot, s ezt kell, hogy jellemezze saját hivatásunk szüntelen evangelizálása, másrészt pedig annak a tanúságtétel, mely bemutatja a Krisztussal való közösség szépségét.

2.Ennek a – joggal remélhetjük – áldott időszaknak küszöbén hozzátok fordulok levelemmel, kedves Testvérek, és hívlak, kérlek titeket, hogy mint közösségi, mint egyéni szinten tekintsünk rá a hivatás titkára, amelynek részesei lettünk. Tegyük meg ezt a szívünk mélyén, nagylelkűen az Úr Jézus Krisztus jelenlétében, aki meghívott mindnyájunkat, hogy mind tökéletesebben kövessük Őt.

A hivatás, amellyel minket Isten megajándékozott, nem valami homályos, a valóságtól elrugaszkodott absztrakció. Első Remete Szent Pál Rendje életének mindennapjaiban valósul meg. Egy olyan út, amely a kisebb-nagyobb közösségeinkben, konkrét rendi testvérek közötti viszonyokban jelenik meg, és a mindennapi küzdelmekben és örömökben. A mindennapi Eucharisztia, az Imaórák Liturgiája, az elmélkedés, a ránk bízott feladatok lelkiismeretes teljesítése iránti hűség útján vezet a célhoz; valamint a másik ember iránti testvéri nyitottság útján, amely a rendtársnál kezdődik, és végződik azoknál, akikhez lelkipásztori küldetésünk szól. Egy pillanatra sem feledkezhetünk meg arról, hogy erre az útra maga Isten hívott meg minket. Számunkra az első helyen mindig Ő kell, hogy legyen. Mindenekelőtt Istennek kell felajánlani mindennapjaink minden percét, bízva abban, hogy biztonságban átvezet minket a Tábor hegy örömteli pillanatain és a Golgota fájdalmas tapasztalatain egyaránt.

3. A szerzetesi konszekráció Isten és ember jellegzetes találkozásának a gyümölcse. Isten, aki a szeretet, vágyik rá, hogy különösen közel legyünk hozzá, mivel egy Atya gondoskodó szeretetével szeret minket, és egy Anya gyengédségével néz ránk. Számít rá, hogy minden nap válaszolunk Neki saját, emberi szeretetünkkel. Nem érzelmi dolgokról van itt szó, hanem olyan szeretetről, amely gyakran még tökéletlen, de szüntelenül növekszik a Mellette való kitartás révén – különösen, ami az imádságot illeti; amely érlelődik az elbukásból való minden egyes felállással, és megtisztul a gyengeségeinkkel való harcban, amit Őérte vállalunk. A szeretet Isten iránt, aki meghív minket, abban is kifejeződik, hogy egész életünket, erőnket, ajándékainkat és képességeinket, amelyekkel megáldott, Neki szenteljük. Az ilyen, Isten iránti valódi szeretetnek a külső kifejeződése a másik emberrel, az ő üdvösségével való törődés, mely Krisztus Egyházában valósul meg. A Konstitúciónk szerint ez a módja annak, hogy„elérjük a tökéletes szeretetet Isten Országa szolgálatában, és így az örök élet látható jeleivé váljunk.” (2. cikkely)

A szerzetesi életben, az engedelmesség szellemében mindig az Egyház szavára akarunk figyelmesek lenni. Magát a rendi Konstitúciót is ilyen szellemben olvassuk. Ugyanakkor, megőrizve az idők jeleire való nyitottságot, az Egyház legfőbb Pásztorának hangjára figyelünk – aki Szt. Péter utódja. A Pálos Rend legújabb történetének napjaiban hálásan fogadtuk Szt. II. János Pál pápa szavait, aki úgy írta le rendünk karizmáját, mint „Jasna Górai” karizmát. Bár úgy tűnhet, hogy itt csak egyetlen helyen szolgáló pálosokra gondol, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy bárhol is szolgálnak pálosok a Szűzanya zászlaja alatt, az emberek leginkább azzal azt várják tőlük, hogy osszák meg a személyes elmélkedésük gyümölcsét az Isten Szavával kapcsolatban, és különösen számítanak türelmükre a bűnbocsánat szentségének szolgálatában. Ilyen értelemben az emberi szívek átalakulásának jasnagórai csodái kiterjednek sok olyan helyre, ahol pálosok szolgálnak, maguk a pálosok pedig mindenütt az Isten Anyjának szolgáivá válnak, aki szívén viseli minden egyes ember sorsát, különösen, ami az üdvösségüket illeti.

A történelem jelen napjaiban az isteni Gondviselés Ferenc pápát adta nekünk. A Szentatya többször beszél azok életéről és küldetéséről, akik Isten és az Egyház kizárólagos szolgálatára szentelik magukat. Engedjétek meg, kedves Testvérek, hogy idézzek itt egy olyan gondolatot, mely szerintem jól kifejezi a megszentelt életet élő személyek hivatásának valóságát a mai világgal való kapcsolatukban. A pápa szerint s szerzetesek nemcsak arra vannak meghívva, hogy megvalósítsák életükben a tökéletesség eszméjét, a külső valóságtól való elszakadás értelmében, hanem prófétai életre vannak meghívva. Sőt, ez kell, hogy legyen az ő legfőbb jellemzőjük: „legyetek próféták, akik tanúi annak, milyen volt Jézus, amikor itt a földön élt, és akik hirdetik, milyen lesz az Isten Országa a maga tökéletességében.” (Ferenc pápa, Ajtóm mindig nyitva áll. Beszélgetés Antonio Spadaro-val, Milano, 2013, 117. old.).

Hogy még jobban elmélyítsük a Pápa szavait, álljunk meg egy pillanatra Isten Országának a gondolata mellett. Mit jelent ez önmagában? A megfelelő választ keresve Szent Pál apostol ismert gondolatait hívjuk segítségül, aki arra tanít, hogy „az Isten országa nem arról szól, hogy mit eszünk és mit iszunk, hanem igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben” (Róm 14, 17). Röviden szólva, a nemzetek apostola szerint az Isten országa nem függ az anyagi valóságtól, amely természetéből kifolyólag nem maradandó és pillanatnyi. A szerzetes számára tehát nem lehet alkalmas dolog a jobb anyagi javakért való futkosás és azok gyűjtése. A szerzetesi létnek idegen a saját személyének központba helyezése és ezáltal az  önmegvalósítás széleskörű ambicionálása. Akkor miben rejlik Isten országának valóságos lényege? A mondat másik fele mutatja meg annak lényegét. Isten országa igazságosság, béke és öröm a Szentlélekben. Ez a kifejezés személyek közötti kapcsoltra utal, amely Isten szándéka által valósul meg. A legtökéletesebb példa minden ember számára maga Jézus Krisztus, aki gondoskodó, mindenki iránt megmutatkozó szeretettel és szívélyességgel viseltetett, leginkább azok iránt, akik különféle fizikai, vagy lelki erőtlenségük miatt különösen rászorultak. De ez a szeretetet mindenekfelett arra indította, hogy az örökélet boldogsága felé fordítsa figyelmüket. Hogy mindannyiunkhoz elérjen, nem habozott megfizetni a legmagasabb árat is; a kereszten odaadta életét az emberiség bűneiért.

Kedves Testvérek! 

Szerzetesi életünknek prófétai életnek kell lennie, amely jelenvalóvá teszi a szeretetet, testvériességet és a szolidaritást minden ember iránt, Jézus Krisztus példájára. A szerzetes életének vissza kell tükröznie Krisztus életét és alakját. Ahogy kezdetben utaltam rá, ilyen formán nem lehet az ideák és a szavak szférájában maradni, hanem az emberek között, akikkel naponta találkozunk, konkrét formában kell mindennek megvalósulnia, kezdve a rendtárson, abban a közösségben, amelyben élünk. Lehetséges, hogy nem ritkán ez az út a keresztúthoz vezet, de a kétség árnyéka nélkül, hiszen az ember a keresztúton a Golgota felé haladva Krisztushoz közelebb kerül, mint akkor, amikor kényelmesen a menekülés és elidegenedés széles útján halad.

Ferenc pápa azt várja tőlünk, hogy ilyen módon ébresszük fel a világot a letargikus állapotból, az önmagára koncentrálásból, individualizmusból és relativizmusból. Az olyan erőteljes és szuggesztív „katekézissel” szemben, amelyet „ambójáról” hirdet felénk ez a mai világ, a média különböző formáin  át, különösen is szükség van a másik ember iránti érzékeny élet tanúságtételére, látva különféle szükségleteit, egyúttal pedig késznek kell lenni befogadni és elfogadni őt úgy, ahogy van. Emlékezzünk azokra a szavakra, amelyekkel Ferenc pápa felhívást intézett hozzánk Assisiben, ami nem veszített semmit sem aktualitásából: „Mindig hirdessétek az evangéliumot!”

4. Kedves Testvérek!

A Megszentelt Élet évét úgy kezdjük el, hogy közben egyénileg és közösségileg is megújuljunk. Vágyódjunk újra feltárni szép és értékes hivatásunkat és pálos eleink évszázados gazdagságát. Nagy alázattal tegyünk meg mindent, ami lehetséges, hogy megmutassuk; a szerzetesi élet az Egyház és a világ számára értékes ajándék. Ne őrizzük meg csak önmagunk számára. Osszuk meg másokkal, Krisztust és az Ő Édesanyját, Máriát hordozva minden szegletbe, ahová az isteni Gondviselés küld bennünket.

Örömünk erőteljesen mutatkozzék meg, hogy vonzzunk és óvjuk a hivatásokat.

Odaadóan óvjuk a rendünkben meglévő évszázados szemlélődő lelkületet és az apostoli életet is. Legyünk buzgók az Egyház iránti szeretetben és szívesen tegyük ezt pálos karizmánkon keresztül, az Evangélium hirdetésének missziójában, és Isten népének egységben, szentségben és szeretetben való építésében.

Szívesen kapcsolódjunk be minden kezdeményezésbe, amelyek az általános és helyi Egyházban történnek és azokban szolgáljunk. Kérek mindenkit, de különösen azokat, akik felelős beosztásban vannak, hogy tegyenek meg mindent a Megszentelt Élet Évének előkészítésében és megvalósításában. Ebben a kivételes időben, kérek minden atyát és testvért; intenzívebben imádkozzon hivatásokért! Rendi kereteink között tervezünk különböző kezdeményezéseket, amelyekről időben fogunk tájékoztatást adni.

5. A Megszentelt Élet Évének elején ajánljuk fel hivatásunkat a legjobb Anyának-Máriának. Tekintsünk rá, akinek élete teljes egészében odaszentelt volt. Róla par excellence mondhatjuk, hogy abszolút Istennek szentelte magát a hit engedelmességében. Legyen Ő a példa számunkra a tökéletes tisztaságban, amely maradéktalanul odaadja magát a szeretetben Istennek. Legyen példa a szegénységben, amely igazi gazdagságot lát az Istenben és a másik emberben. Végül legyen ideál az engedelmességben, amely elutasítja a saját terveit és kész teljesen átadni magát Isten akaratának. Ő: Isten Anyja, Rendünk Édesanyja és közülünk mindnyájunknak Anyja eszközölje ki azt a kegyelmet, hogy ebben a mai világban, Krisztus szeretetében legyünk valóságos prófétai jelek Isten országának megmutatásában.