Filmklub Máréfalván – Leckék az életről

Nagyon hálás vagyok a közösség imáiért, amivel állták  a háttér támogatást az elmúlt napokban. Kicsit furcsán éreztem magam, hogy itthon olyan keveset szolgáltam, s épp csak, de bízom benne, a Jóisten pótolja, amit másokra áldoztunk. Köszönöm ismételten!

Miklósvárt az ifjúsági lelkinap szépen zajlott, jó sok fiatallal. ugyanakkor találkoztunk Keresztes Zoltán tisztelendővel is, aki néhány éve ugyancsak szolgált a közösségünkben Csíkszeredából. Ő is üdvözli a testvéreket, mint ahogy sokan ti is, akik tudtátok, hogy megyek hozzá és üdvözöltétek.

Máréfalvára vasárnaptól jártam a mai napig. Istennek hála, az ottani testvérek is fogékonyak, vendégszeretőek voltak. Minden jót elmondhatok tóluk – imádkozzunk továbbra is, értük is, hogy a Szentlélek cselekedjen szolgálatunk révén! Tapasztalják meg, hogy Isten országa tényleg köztünk van.

Ugyanakkor szombat este visszatérek még egy filmklubra Máréfalvára. És a filmről akkor a máréfalvi testvéreknek, ami itt is volt január 31-én:

A szombat esti film (márc. 24-én 7 órakor a Kultúrházban) egy olyan történetet hoz elő, amit akármikor jó végignézni, hallgatni, és elgondolkodni rajta. Egy olyan történet, amelynek mondanivalója senkit nem hagy hidegen. Mindenkinek van üzenete – feltéve, ha megáll, megnézi és tényleg elgondolkodik rajta. Remélem, te is ott leszel, meggyőződsz, hogy ezt nagyon kár lett volna kihagyni!

Néhány konkrétan a filmről: A leckék az életről Jack Lemmon utolsó és egyik legjobb filmje, mely igaz történeten alapul.

A történet főhőse, Mitch Albom saját élményei alapján írta meg regényét öreg professzoráról, Morrie-ról, aki még a halál kapujában is az élet szeretetére nevelte őt. A regény óriási sikert aratott és hosszú ideig vezette a bestseller listákat.

A filmben Mitch, a karrierista újságíró munkája miatt teljesen elhanyagolja barátnőjét. Egyik este a tévében egy riportműsorban régi, kedvenc professzorát, Morrie-t fedezi fel, aki gyógyíthatatlan betegségéről beszél. Mitch elhatározza, hogy két évtized után újra találkozik a tanárral. Már az első pillanatban magával ragadja az öreg életszeretete, optimizmusa, bölcsessége. Azon veszi észre magát, hogy nem tudja és nem is akarja kivonni magát Morrie hatása alól és élete egyre inkább jó irányba változik…

És egy idézet a filmből: „Amikor gyerekek vagyunk, másokra van szükségünk a túléléshez. Amikor haldoklunk, szintén másokra van szükségünk. De itt van a titok! A kettő között még inkább szükségünk van másokra.”

Amikor gyerekek vagyunk, másokra van szükségünk a túléléshez. Amikor haldoklunk, szintén másokra van szükségünk. De itt van a titok! A kettő között még inkább szükségünk van másokra.