Lengyel barátaink is imádkoznak Ferenc pápa látogatásának eredményességéért

 

Csíksomlyó, 2018. május 19.

MTI Fotó: Veres Nándor

Lengyel barátaink is imádkoznak Ferenc pápa látogatásának eredményességéért

 

 

Częstochowában, Jasna Górán május 23-tól együtt imádkoznak Ferenc pápa gyümölcsöző apostoli látogatásáért Romániában, különösen a csíksomlyói kegyhelyen. A lengyelek is tudják, hogy a magyarok számára jelentős ez a búcsújáróhely. A częstochowai Szűzanya kegyképének másolata is megtalálható itt, mint ahogy a csíksomlyói kegyszobor másolata Jasna Górán. Azt is fontosnak tartják, hogy a közelben pálos szerzetesek is szolgálnak.

Jasna Górán naponta imádkoznak Péter utódjáért, amelybe egész Lengyelország bekapcsolódik, de most a 16 órakor kezdődő rózsafüzért kilenc napon keresztül a pálos szerzetesek és a zarándokok arra ajánlják fel, hogy a pápa megújítsa a lelkeket Románia földjén. Marian Waligóra házfőnök atya emlékeztetett arra, hogy már II. János Pál pápa meg szerette volna látogatni az „Istenanya kertjét”, Csíksomlyót és többek között még a következőket mondta:

 

„Egyrészről ezt az imádságot lelki kötelességünknek érezzük, de szívünkből fakadó vágyunk is, hogy fohászkodjunk ennek a látogatásnak a kegyelemért, különösen azért is, mert most lép először pápa erre a földre. Szeretnénk imádkozni az egész Egyház, de különösen ezen a területen élő közösségnek a szándékára.”

Marian atya, aki tavaly a pünkösdi búcsú szónoka volt, ismét eljön Csíksomlyóra, hogy együtt imádkozhasson Ferenc pápával június 1-én.

Mindannyiunk számára fontos üzenetet hordoz lengyel barátaink gesztusa, amely még inkább megerősíthet minket abban, hogy minél többen fogadjuk Péter utódját Székelyföldön.

Bátor Botond pálos szerzetes