HIRDETÉS
2021. november 7. (Pálos mindenszentek)
Évközi XXXII. vasárnap
1. A szentmisék rendje
Hétfő: 18 óra
Kedd: 18 óra
Szerda: 18 óra
Csütörtök: 18 óra
Péntek: 18 óra
Szombat: 12 órakor
Vasárnap (november 14.): Fél 10 (Boros Károly atya misézik)
2. A bérmálási felkészítő következő alkalma november 12-én, pénteken lesz 20.00 órakor.
3. Az Apostoli Penitenciária, Ferenc pápa különleges rendelkezése révén megállapítja és elrendeli erre az évre, tekintettel a csoportosulások kötelező elkerülésére a teljes búcsút azoknak, akik temetőt látogatnak és imádkoznak az elhunytakért, a szabály szerint megállapított napokon november elseje és 8-a között, amit most kiterjesztenek a hónap végéig. Ebben az időszakban a hívek ehhez szabadon választhatnak alkalmas napot, s akár külön-külön is mehetnek a temetőbe.
November 2-án, Halottak napján, az elhunyt lelkekre emlékezés kapcsán teljes búcsút nyernek azok, akik vallásos lelkülettel templomot vagy kápolnát látogatnak, elimádkozzák a Miatyánkot és a Hiszekegyet. Ez a gyakorlat most áthelyezhető nemcsak a Mindenszentek ünnepét megelőző és követő vasárnapokra, hanem november szabadon választott bármelyik napjára.
4. Jövő vasárnap Szent Erzsébet napi gyűjtés lesz, a Katolikus Karitász munkájának megsegítésére. Előre is köszönjük az adományokat!
A képen Remete Szent Pál halála látható, Remete Szent Antal látogatásával.
(Varga Gábor szobrászművész rajza)